A Magyar Orvosok Szakszervezetéhez egyre több jelzés érkezik arról, hogy az egészségügyi dolgozók már idén felmondanak, mert nem akarják megvárni a januári törvény életbe lépését. Csak eddig már több, mint ötezren jelezték, hogy nem írják alá az új munkaszerződést. Tóth Judit, a szervezet elnöke elmondta, hogy a rendszerben nincsenek tartalékok, ez pedig azt jelenti, hogy akár 5-10 ember felmondása is katasztrófát okozna. Vagyis, ha januártól több ezerrel kevesebb egészségügyi dolgozó lesz, akkor a rendszer össze fog omlani. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, hogy nem tartanak a tömeges felmondásoktól, de a módosításokra készen állnak, ha szükséges lenne.