Mick számára nem jelent akadályt a szuperlicenc, mivel pontjainak köszönhetően már tavaly megkapta azt. A hétszeres világbajnok fia jelenleg vezeti a Forma-2-es bajnokságot, de még annak befejezése előtt kiderül, hogy helyet kap-e a Haasnál. Mick elmondta, mindig is óvatosan és tudatosan építette karrierjét, most pedig már készen áll arra, hogy egy Forma-1-es autó volánjánál üljön.

"Az elmúlt években folyamatosan az volt a célom, hogy versenyzőként fejlődjek és elégedett vagyok a fejlődésemmel. Emiatt egyértelműen úgy érzem, hogy készen állok a Forma–1-re. A vágyam mindig is az volt, hogy Forma–1-es versenyző legyek, ez a törekvésem mélyen gyökeredzik. Mindent ennek rendelek alá. Pillanatnyilag a Forma–2-re összpontosítok. Még van hátra két versenyhétvégénk, amiket le akarunk zárni. Vezetjük a bajnokságot és ennek a szezon végén is így kell maradnia.”